Akkor Magritte-tel kezdem. Szürreális, absztrakt, inspiráló, hol van a kint és bent, mi van elöl, mi van hátul.
Mint az érzéseink, amik nem lineárisok, nem egy fókuszúak, hanem csaponganak ide-oda.
A munkák során is, klienseinkkel, betegeinkkel kapcsolatban is.
A félelem, a gazdasági válság, a bizalmatlanság, a covidba való belefáradtság, az orosz-ukrán háború tölti így ki a világot, mint ahogy Magritte absztraktul nagy méregzöld almája a teljes szobát
És mégis mit csinál néhány -kb- száz orvos? Dacolva az utazási nehézségekkel, hosszan állva a repülőtér kontroll sorában, kockáztatva, hogy elveszik a csomagja a repülés során, átrepüli a világot Izraelből vagy az USA-ból, vagy csak néhány órát Európából, összegyűlik Brüsszelben, hogy egymással találkozzon, egymás szemébe nézzen, meghallgassa a kollégáját. Demonstrálja és éli azt a szürreális életet, hogy van értelme oda figyelni a másikra, a kollégáira, a betegire, embertársunkra.
IBS konferenciázik.
Lakunk egy kétágyas, puritán szobában. Mosdó, WC a folyosó végén -elég absztrakt- a fiatalságunkat éljük újra.
A tudás, a szeretet, a világ tovább haladása szempontjából ennek a szürreális cselekedetnek van értelme, hogy itt és most
-Brüsszel 2022 augusztus 31-szeptember 4-
együtt legyünk.
Állok egy szobában. Besüt a nap. Rám süt. Egy szoborra, aminek része vagyok. A napsütötte felem világos.
Ez a Bálint csoport a szoborállítás technikáját használja.
A két csoport vezető: Philipp HERZOG és Doris ROLFES-NEUMANN
Az esethozó elmondja az esetét-ugyanúgy, ahogy a hagyományos Bálintcsoportokból már ismerjük. De utána nem a megszokott módon dolgozik a csoport tovább. Az esethozó a csoporttagok segítségével – a csoporttagokat, mint figurákat felhasználva -szobrot formál az esetéből.
Philipp, aki a pszichodrámából jött, finoman bíztatja az esethozót, hogy ne csak konkrét személyeket jelenítsen meg a szoborban, hanem olyan absztrakt fogalmakat is, mint pl a beteggel való kapcsolat története, vagy a beteg valamilyen tulajdonsága. Doris nem ajánl ilyen alternatívákat. Amikor ő vezeti a szoborállítást, akkor csak személyek jelenítődnek meg a szoborban.
Állok egy szobában. Beállítottak. Így meg így. Egy halott nagymama szobra vagyok. Része az aktuális eset szobrának.
Nincs szerepcsere a szobor alakjaival. Kapunk egy-egy belső mondatot az esethozótól, azután az esethozó távolabb megy a szobortól.
Mi, akiket beállított az esethozó, elkezdjük önálló életünket élni. Nem mozdulunk, de érzéseink, gondolataink, reakcióink el kezdenek mozogni, élni, immár sajátunkként.
Megéledő szerepünk mondatai bevilágítják az eset rejtett mélységeit. A „szerepből” éledő reflexióink segítenek rálátni a helyzetre, segítenek gondolkodni az esethozónak (is) saját hatásáról és hatékonyságáról- orvos gyógyszer szerepéről.
A vezető interjúvol minket, akik a szobrot alkotjuk: hogy vagy, mit érzel, mit gondolsz. Az esethozó csak figyel. Egyetlen dologba szólhat bele, hogy ki legyen a következő, akit a vezető meginterjúvol.
Egy kérdést mindenkinek feltesz az interjúvoló: „Ha tudnál egyvalamin változtatni, mi lenne az?”
Amikor mindenkit végigkérdezett a vezető, akkor ismét odafordul az esethozóhoz és megkéri, hogy válasszon egy szereplőt a szoborból, aki változik, vagy változtat.
Az egyik variáció szerint az esethozónak kell a változást magát is létrehozni. A másik változatban csak az egy szereplőt választja ki az esethozó és maga a szereplő viszi végbe a változást.
A változtatás után újabb interjúkör.
Akkor most ki itt a szürreális?
Az eset feldolgozása szoborállításos módszerrel nagyon gyorsan mélyre viszi az érzelmi folyamatokat. Mind az esethozó, mind mi, akik a szobor -és ezáltal cselekvői – leszünk az esetnek mélyen megérintődünk. Saját szakmai, de személyes történetünk is hamar eláraszt mindannyijukat.
Azok is mélyen érintődnek, akik nem kerülnek be a szoborba, hanem kívülről figyelik az eseményeket.
Kétségkívül ez a módszer nagyon hatékony módja az esetfeldolgozásnak. Bálinti, hiszen a csoport dolgozik, nem ítélünk, nem adunk tanácsokat. A szerepekből -amikre maga az esethozó választott minket – adunk reakciókat, asszociációkat, érzelmeket, gondolatokat. Ez a folyamat megfelel a hagyományos Bálintcsoport asszociációs körének.
DE
Bennem sok kérdés motoszkál azóta, amikre nem kaptam választ:
1
A csoport két részre oszlott minden egyes esetmegbeszélésnél: akik kaptak szerepet a szoborban és akik nem kaptak szerepet. Akik kaptak szerepet kiválasztottak lettek. Dolgozik-e a csoport, a csoportfolyamat azzal, hogy az adott esetben kik választódnak ki és miért?
2
A szerepek nagyon mély folyamatokat indítottak el mindannyiunkban. Mind szakmai, mind személyes szinten. (Többen benne is maradtak ugyanabban a szerepben, több napon keresztül. Nemcsak saját maguk számára, hanem a csoporttagok számára is ugyanazt a szerepet vitték tovább hiába volt a szereplevételi szertartás.)
Mi történik vajon ezekkel a személyes történetekkel? Feltétele-e egy ilyen fajta csoportnak, hogy az ember előtte járjon önismereti csoportba, vagy párhuzamosan a Bálint csoporttal önismereti csoportba?
Mi történik azokkal a csoporttagokkal, akik a szakmai én megerősítésére jönnek Bálint csoportba, de a folyamatok mélyebb rétegeket érintenek nagyon gyorsan?
Volt egy csoporttag például, aki az utolsó napon nem tudta elvállalni azt a szerepet, amire megkérte az aktuális esethozó, hogy játssza el. Az előző folyamatok olyan mélyen érintették, hogy saját magát védve kénytelen volt nemet mondani a felkérésre.
Sajnos nem kaptam választ ezekre a kérdéseimre
Szürke, borús égbolt előtt elhagyott fészek néhány elárvult tojással. Amikor az anyamadár megjelenik és hazatér rajta keresztül a békés kék égbolt, a biztonság is megjelenik.
Változik az orvos szerepe. Az elidegenedés, az elszemélytlenedés jellemzi korunkat. Az orvoslás művészete átalakul hivatalnoki munkává. Belefáradtunk a covid miatti szankciókba, az egymástól való eltávolodásba. Elárvultan ülünk fészkünkben a bizonytalanság szürke égboltja alatt.
De amikor a konferencián találkozunk egymással, beülünk egymás csoportjaiba, meghallgatjuk a másik gondolatait a világ több pontján működő Bálint csoportok egyes részleteiről, megnézzünk a posztereiket és workshopjait megjelenik a hazatérő anyamadár és hozza magával a kék eget és a békés bárányfelhőket.
Visszatér az otthonosság érzés és a remény, hogy továbbra is szükség van arra a fajta orvoslásra, amit mi itt páran képviselünk. Ami teljes embert kíván. A teljes embert nézi a betegben és az orvos teljes személyiségével vesz részt a gyógyítás folyamatában.
